Petra

Ember által készített csoda?

Korai kelésünk ellenére, felfrissülten vágtunk bele egy újabb élményekkel teli napba. A Madabában lévő Rumman hotel nevezetű szállásunkat elhagyva, útnak vettük az irányt a híres nevezetes Petra felé. Izgatottságom miatt, az egész autóutat álmodozással töltöttem, hisz tudtam, felejthetetlen kaland vár ránk. A több mint négyórás kocsikázás után, végre megérkeztünk az úticélunkhoz. Az autónkat leparkolva, már ugrottunk is át egy terepjáróba, amely csak egy darabig vitt minket a köves,rázós úton, de mindezt kárpótolta a gyönyörű környezet, mely körülvett minket. Az út során találkozhattunk beduin pásztorokkal, akik szorgosan legeltették kecskéiket, vagy a tehetősebb helyiek épp a szokásos szombati piknikezésüket tartották a családjukkal, de természetesen a vízipipa  sem maradhatott el mellőlük.

Innentől kezdve, egy egyórás, továbbra is kalandokkal teli túrázás várt ránk. A több mint 1200 méter magasan vonuló hegyeket, egy élmény volt bebarangolni, s egyben leírhatatlan érzés volt mindezt látni. Természetesen ez egy bonyolultabb, illetve eldugottabb útvonal volt, de mindenképpen megérte, hisz egyetlen turistával sem találkoztunk, csak Mi voltunk és a természet. Igaz, útközben kisebb árusokkal találkozhattunk, akik kézzel, teveszőrből készített szuveníreket, vagy éppen forró teát árultak,csupán néhány Jordán dinárért cserébe. 

Hosszas sétálás után, már kezdtünk kételkedni a túra hosszasságát illetően, de mikor megpillanthattuk Petra aprólékosan kidolgozott csúcsát, minden kétségünk elszállt. Innentől kezdve gyorsabban kapkodtuk lábainkat, hogy végre közelről is szemügyre vehessük a gyönyörű épületet. Természetesen, itt már volt turista a javából, és ahogyan Mi is, mindenki látni akarta a sziklába zárt várost.
Egyszerűen leírhatatlan látvány volt, hogy több ezer éve az egyszerű kis emberek hogyan tudtak egy ilyen monumentális építményt készíteni, mindenféle gépi segédeszköz  nélkül. Elméletben már ismertük a sírokat, a sziklába vájt lakóházakat, és a nabateusok romvárosát, de a valóság sokkal lenyűgözőbb volt mint reméltük volna.  A sárga,a vörös százféle árnyalata a homokkő falakon,olyan volt mint vízen a hullám: lágy,de mégis oly feltűnő. Az igazat megvallva, bármennyi időt is töltenénk itt, sosem érezném azt, hogy eleget láttam, és egyben biztos vagyok, felejthetetlen élményben volt részünk.